Ruggero Deodato neve egyet jelent a Cannibal Holocausttal. A ’80-as évek második felében a kis hazánkban is futótűzként terjedő otthoni VHS készülékeknek hála, fénykorát érte a videotékás piac. Rengeteg filmből lett ebben az időben kultikus alkotás, és ezek közül a Cannibal Holocaust talán a legismertebb és legikonikusabb. A mű megjelenésekor rengeteg vihart és zűrzavart kavart, ami igaz közel 15 éves csúszással, de nálunk is a hatalmas siker kulcsa lett. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy néhányan még mindig szilárdan hiszik, hogy a film valódi kannibalisztikus jeleneteket tartalmaz.

A mesterien megtervezett, és kivitelezett celluloid erőszak és a filmet körülvevő reklámkampány mögött azonban anno sokkal, de sokkal több rejlett, mint ami a felszínen látszott. A filmet inspiráló tényező, vagyis a média és az erőszak összhangja a mai napig aktuális kapocsként köti össze a vérre áhítozó médiamunkásokat. Na de hát könyörgöm, hülye lenne valaki, ha ezt nem használná ki, hiszen cirkusz kell a népnek! Ráadásul, ha a végeredményt nézzük, vagyis a folyamatos lázadást, és a filmmel szemben tiltakozást, elmondhatjuk, hogy mindezt tökéletesen használta fel Deodato arra, hogy "legszebb" gyermekét világszerte mindenhova eljutassa. A Cannibal Holocaust pedig jött, látott és győzött.

A meglehetősen összeszedett és komplex hadművelet mellett, a legfőbb fegyver az emberi naivitás volt Deodato kezében. Erre, és a mondo filmek fontos alapmotívumaira építkező alkotás képes volt elhitetni a nézőivel, hogy az kérem, amit látnak igaz, és a filmtekercsek egy brutális vérengzés utolsó, megmaradt hírvivői. Kétségtelen azonban, hogy mindezen tényezők együttes megléte sem lenne képes sikerre ítélni a végeredményt Deodato tökéletes szakmai tudása nélkül.

A filmen végigfutó, meglehetősen primitív történet nagyjából féltávon osztja ketté az cselekményt. A képkockák első felében egy egyetemi professzornak és kis csapatának munkájába tekinthetünk be, melynek során egy az Amazonas erdeiben eltűnt forgatócsoport nyomait próbálják felkutatni. Az expedíció tudományos vezetője Harold Monroe professzor(Robert Kerman, a ’80-as évek pornókirályának alakításában) és társai megérkeznek az őserdők mélyére, ahol a két helyi rivális kannibál törzs a Jakumok és a Faemberek tengetik mindennapjaikat. Rövid barátkozás, és pár – emberi - belső szerv elfogyasztása után embereink szoros barátságot kötnek a törzzsel, és ottani tartózkodásuk idejére befogadják őket. Ottlétük során lehetőségük nyílik szokásaik és mindennapi életük tanulmányozására. A törzs tagjai körében eltöltött idő alatt azonban az őserdőkben eltűnt forgatócsoport tárgyaira bukkannak hőseink. A megannyi megtalált tárgy közül a legérdekesebbek azok a felvételek, melyeket a "lábakélt" kis csapat készített. A tekercsek megtalálása után Monroe professzor visszautazik Amerikába, ahol az ő tolmácsolásában és dokumentumfilm formájában kívánják a világ elé tárni a tekercsek tartalmát.

Azonban mielőtt a filmet összevágnák, egy bizottság egy csendes teremben megnézi a nyers felvételeket, így képesek lesznek követni az eltűnt filmes stáb sorsát. A tekercseken három fiatalember és egy hölgy szerepel, akik útjuk során az őserdők legmélyebb zugaiban kutatják a kannibalizmus mítoszát. Miután sikeresen beilleszkednek a meglehetősen békésnek mutatkozó nomád törzsbe, rájönnek, hogy a leforgatott anyag, melyben a törzs mindennapjait örökítik meg, nem rendelkezik megfelelő mennyiségű erőszakkal és izgalommal, ezért úgy döntenek, hogy feldobják a felvételeket. Hőseink a legegyszerűbb módszereket választják: az erőszakot, a sokkolást és a perverziót. Berontanak a faluba, felgyújtják a törzs lakóinak házait, asszonyaikat megerőszakolják, és persze mindezt úgy állítják be, mintha a rivális törzs brutális megtorlásának lennének a szemtanúi. A helyi törzs persze elég hamar úgy dönt, hogy levadásszák a filmeseket és, ha már sikeresnek bizonyul a vadászat, meg is eszik a zsákmányt.

Bár a cselekmény nem rendelkezik komplex összevetőkkel, vagy fordulatos csattanókkal, azonban mégis rendkívül hatásosan felépített. A négy legfontosabb hatáskeltő tényező közül az első egyértelműen az erőszak és a kannibál, illetve mondo filmek hagyományaira épülő vizuális elemek felsorakoztatása. Sorra visszaköszönnek azok a klisék, melyek a korai kannibálfilmek meghatározó mozzanataiként tarthatunk számon. Ilyen maga a környezet. Az élő állatok leölése (különösen durva a teknős kibelezése), és az elképesztően brutális erőszak nyílt ábrázolása. Ezen tényezők együtt rendesen ki is verték a biztosítékot a sznobnak éppenséggel nem mondható, tésztaföldi átlagemberek köreiben, melynek végeredménye az a közel másfél éves bírósági hercehurca volt, amely alatt Deodatonak lépésről lépésre prezentálnia kellett a filmben lévő erőszakos képsorok műviségét.

A filmben bemutatott erőszak azonban kétélű fegyverré vált Deodato kezében. Az általa pedzegetett téma, hogy hol a határ, vagy mire képes egy ember annak érdekében, hogy sikereket érjen el, tulajdonképpen ellene fordult. Saját értelmezését vonja kétségbe azzal, hogy a sokkolás kedvéért igazi állatokat gyilkol le filmjében.

A második legfontosabb elem a film operatőri munkájában rejlik. Deodato ugyanis a legnagyobb profikat meghazudtoló érzékkel választotta ketté mesterművét, melyhez különböző tekercsfajtákat alkalmazott. A film első felében Monroe professzor és kis csapatának képsorait átlagos 35 mm-es szalagokra forgatta, majd a megtalált, valódinak vélt tekercseket 16 mm-es kézi kamerával rögzítette. A minőségbeli "romlás" a képsorokban tökéletesen mélyíti el a nézők agyába táplált propagandát, miszerint a képkockák valós cselekményt dolgoznak fel.

Mivel Deodato rengeteg elemet szívott át a ’60-as évek elképesztően népszerű áldokumentarista mondo filmjeiből, és elmondhatjuk azt is, hogy művének hatáskeltési mechanizmus is meglehetősen hasonló, Riz Ortolani zeneszerzőként való bevonása a munkálatokba szinte egyértelmű választás volt. Ortolani, aki Gualtiero Jacopetti Mondo Cane című filmjéhez írt főcímzenéjével Oscar-jelölést is kapott, gyakorlatilag nem is tudta milyen filmhez ír zenét, hiszen Deodato mindössze annyit közölt vele, hogy a Mondo Cane zenéjéhez hasonló témákat szeretne filmjéhez. Az Ortolani által megkomponált zene ezek után a film egyik fontos hatáskeltő eleme lett. Az általa írt gyönyörű, szinte félelmetesen lágy és dallamos aláfestő zenék olyan kontrasztba helyezik az erőszakos jeleneteket, hogy a néző megzavarodik a képek láttán. A szépség az emberi elme legsötétebb agresszióival keveredik, hogy egy valóságos tökönrúgással tágítsa ki a néző pupilláit a legfontosabb pillanatokban.

A film sikerének negyedik és egyben talán a legfontosabb eleme a reklám volt, melyet két részre bonthatunk szét. Az első rész tudatosan felépített PR-munka volt, melyben képesek voltak elhitetni a nézővel az általa látott film hitelességét, és valódiságát. Ebben közrejátszott többek között a már emlegetett operatőri trükk és az emberi naivitás, illetve a színészekkel aláíratott szerződés, miszerint teljesen meg kellett szakítaniuk egy-másfél évre színészi pályájukat és nem szerepelhettek más filmben a reklámkampány sikeressége miatt. A dolog másik fele a negatív reklám volt, melyet sorozatos bírósági perek, cenzúrázási és betiltási botrányok (több mint 50 országban tiltották be a filmet, köztük a ’90-es években hazánkban is) indikáltak. A dolog olyannyira elfajult, hogy Deodatonak az általa "eltüntetett" színészeket is vissza kellett hívnia, hogy bizonyítsa, nem haltak meg a forgatás során.

Az alkotás sikerének kulcsa tehát egy meglehetősen összetett képletben rejlik, mely a film igényes és koncepciózus elkészítése mellett, képes volt olyan kultikus státuszba emelni a végeredményt, amelyből még évszázadokig képtelenség lesz kirobbantani. A Cannibal Holocaust a zsáner egyik legmeghatározóbb, legigényesebb, legerősebb alkotása, melyen nemhogy az idő vas foga, de még a remake-kel fenyegető hálivúdi filmgyilkos stúdiók sem lesznek képesek fogást találni.

Eredeti cím: Cannibal Holocaust
Rendezte: Ruggero Deodato
Származási hely: Olaszország
Szereplők: Robert Kerman, Francesca Ciardi, Perry Pirkanen, Luca Barbareschi, Salvatore Basile, Carl Gabriel Yorke

Forrás: http://www.filmpont.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=172:embereves-mesterfokon-cannibal-holocaust&catid=9:kultur-sokk&Itemid=10