Aki fölszívja magát és úgy érzi, mindent tud a fordításról, nem hagyja ki Poe-t. Nekilát. Megpróbálja elfelejteni a korábbi áttételeket (Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Tandori etc.), hogy egyéni hangja jellemezze az új fordítást. Ami persze nem könnyű. Ismerek angolos irodalmárt (költőfélét), aki tíz éve fordítja (A hollót). Havonta előveszi, szöszöl rajta. Azt mondja, még tizenöt év munka. Reméljük, megéri a tizenöt évet, reméljük, nem ebből él. Szerb Antal szerint Poe „magányos géniusz, csak utódai vannak, elődei nincsenek”, ami ebben a formában nem igaz természetesen.
   
   Poe egész költői életműve karcsú könyvecske. Le kellene szedni, hogy a nyom nélkül kihullott verseire ránézzek, kiderüljön, azért, mert kevés voltam hozzá, azért, mert annyi volt benne, hogy ne maradjon meg. De ami megmaradt, ahol rárobban, ott hónapokra elveszi a bizonytalan költők kedvét a versfaragástól. Ilyen A holló, A kísértetes palota; Ulalume; Lee Annácska. Lavinával, képpel, költői varázslattal teli költészete különös ellentétben áll horror-prózája.
   
   Amerikai. Ami nem mindegy. Író, költő, újságíró, szerkesztő.
   1809. január 19-én születik Bostonban, déli vándorszínész házaspár gyermekeként. Kétéves korára mindkét szülejét elveszti, egy jómódú richmondi kereskedő veszi magához. 1815-1820-ig Angliában tanul. Szenvedélyes olvasó. A későbbi csontalkoholista külsőségeket felmutató Poe rendesen meghökkenti polgári nézőjét, honnan szedte össze szerteágazó tudását. (Zárójelbe: az elmúlt hetekben volt szerencsém találkozni egy fantasztik’ erdélyi prózaíróval, akit már régen kiszúrtam magamnak, akit alig ismer és alig olvas az anyaország - természetesen - aki első szemre túlteljesíti az alkoholista formai követelményeit, de legyen a vodka x mennyiségű, amikor megszólal, mintha a harang szólna: fogalmi és fogalmazási rend, alany és állítmány a helyén, jelzősszerkezetek megfelelő mennyiségben, humor, könnyed átszusszanások a tartalékágakba, ugyanilyen könnyed visszatérés; jó, mondom, jó. Eddig a kiváló, láttató próza, most a hangját is hallom. Felülvizsgálhatom eddig alaptételként szolgáló irodalmi gyakorlatot, dolgozzon a mű. Nem mindig. Amíg az író él, és ilyenféle, mutassa eg magát.) Középiskolásként rákap az ivásra. Kamaszként már hajtja a nőket. Visszakényszerül Amerikába, ahol katonaiskolába „kényszerül”, hivatásos tiszt óhajtana lenni, ami vicces a később történtek ismeretében. Kivágják.
   
   Eddigre megjelenik első kötete, amelyen - állítólag - erős Byron-hatás érződik. Nevelőapjával kibékül egy időre, ő elintézi, hogy leszerelhessen, ne csukják be, ami az öregnek vélhetőleg nem kevés dollárjába kerül, ezért aztán többé nincs havi apanázs.
   1832-ben költözik Baltimore-ba. Az irodalomtörténet Baltimore-hoz köti rövid történetei felbukkanását és megjelentetését különféle folyóiratokban. 1833-ban - 22 évesen - ötvendolláros díjat nyer egyik novellájával. 1835-ben a Southern Literary Messenger szerkesztője lesz. A biztos háttér tudatában feleségül veszi 14 esztendős unokahúgát. Akkoriban nem dívik a liliomtiprás intézménye, most próbálja meg gyermekkorú unokahúgát feleségül venni egy író.
   Poe publicisztikája népszerű, az olvasók rajonganak a másféle hangért. Kritikája nem emlékeztet a korabeli szeretetteljes szövegekre, leveri a kor ünnepelt íróit, Dickenst és még néhány kortárs szerzőt. A korszak irodalmát is leveri. És bár publicisztikája adja el az újságot, a tulajdonosnak se a modor, se a teknik nincs ínyére. A tulaj kedveli a kor irodalmi nagyságait, arra számol, később rájuk is szüksége lesz, ami a főszerkesztői szempontok szerint rendben is volna. Itt megállapítható, a szerzői (alkotói) szempontok és a kiadóké kisebb tehetség esetében egyeztethetők össze. Poe nem napilap-rabszolga. Közben az is rontja helyzetét, ahogy mondani szokás: iszik, mint a kefekötő. Tán arasszal jobban.
   
   Ezután New York-ban próbál irodalmi újságírásból megélni. Tanulmányokban fejti ki esztétikai elveit, mely szerint a mű elsődleges célja a közönségre gyakorolt hatás, az ehhez vezető út pedig a rövidség, a tömörség és a szerkezeti egység. Nem árt megfontolni a Poe-i alaptézist. Elméleti írásai 1846-ban Az irodalmárok című kötetben jelennek meg. Esztétikai elveit novellisztikájában és költészetében is következetesen alkalmazza. Elbeszéléseit a borzalom és mindenfajta lelki abnormitás dominálja. Poe mindenkit megelőzve érdeklődik a pszichopatológikus témák iránt. Történeteiben a groteszk, a bizarr, a fantasztikum játssza a főszerepet. Emlékezetes alkotása Az Usher ház pusztulása. Az 1841-ben megjelenő Morgue utcai kettős gyilkossággal pedig a detektívtörténetek ősét alkotja meg. Detektív- és kalandregényeiben egy-egy rejtélyes, lélektanilag nem motivált, abszurd esemény titkát következetes logikával deríti fel.
   Fiatal felesége halála után Poe megrogy. Alkohol és kábítószer következik.
   1849-ben visszatér Richmondba, újra eljegyzi 1826-ban kirúgott kedvesét, de nem sokkal ezután 1849. október 7-én eszméletlenül találnak rá Baltimore egyik mellékutcájában.
   A helyi újság rövid híradása szerint agyvértolulásban halt meg. Egy nappal azt követően, hogy a háborús Európa, a forradalmat leverő Ferenc József császár kivégezteti a honvédsereg tábornokait.
   Ahogy mondják (és amit látunk Poe-t olvasva): fejében rend, harmónia, kiszámított hatékony szerkezetek. A hétköznapok: szesz, kártya, nők, aztán: nők, szerencsejáték, pia, kocsmák, lebujok, utcasarkok lányai, mámor. Így hal meg. Ha igaz a másik legenda - nem napilapból való hír - a végső perceiről. Egy esős napon részegen támolyog ki a kocsmájából, elborul, fejét nem bírja kiemelni a pocsolyából, azaz képtelen fölemelni, az utcán vízbe fullad. Különös. Ehhez jelentős maligánmennyiség szükséges.
   Edgar Poe életét Edgar Poe írhatta volna meg. Nem írta meg. Végigélte, és törvényszerűen bele is halt. Nem lehet másként. De aligha ismerünk durvábban odaható poétikai művet (ha nem számoljuk az amerikai beat-költőket, Corso A háború-ját, vagy még előbb Ginsberg Üvöltését, Ferlinghettit, [ki ne hagyjam Parti Nagy A rózsa nevét] világító emlékű, örök hatású költő. Poeval születik meg a modern költészet.
  

Forrás:

http://onagy.zoltan.terasz.hu/index.php?id=1595