George Romero a modern horror egyik legnagyobb alakja; egy olyan rendező, aki jóval megelőzte korát, és mert más lenni, mert olyat mutatni és kimondani filmjeiben, amit azelőtt más nem. Bár legtöbben minden bizonnyal a zombi-trilógiájáról ismerik, jó pár filmet készített még mellette. Most, hogy a híres trilógia kibővül A holtak földjével, egy kis áttekintést nyújtunk a mester életművéről, ami egyaránt jól jöhet azok számára, akik még csak most ismerkednek meg vele, és azoknak is, akik már régóta rajongói.

George Andrew Romero 1940. február 4-én látta meg a napvilágot, New York Bronx negyedében. A filmek iránti szeretete igen hamar megmutatkozott, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 14 éves korára már 8-mm-es amatőr rövidfilmeket készített. Első "nagy" műve az 1954-es The Man From the Meteor - aminek felvétele során mellesleg le lett tartóztatva, amiért egy égő bábut lehajított egy ház tetejéről. Később elhagyta szülővárosát, hogy a Pennsylvania állambeli pittsburghi Carnegie Mellon University-re járhasson, ahol fő tantárgyai a művészetek, színház és tervezés.

A főiskola elvégzése, vagyis 1961 után barátaival közösen megalapították saját produkciós cégüket, amit The Latent Image-nek neveztek el. Kezdetben csak TV reklámokat, rövidfilmeket, és ipari oktatófilmeket forgattak, majd 1967 januárjában a fiatalok eldöntik, hogy csinálnak egy horrorfilmet, amit legelőször nemes egyszerűséggel csak a Monster Flick (magyarul kb. Szörnyes mozi) címmel illettek. Erre persze már nagyobb pénzt kellett keríteni: egy pittsburghi reklámcég, a Hardman Associates hajlandó volt betársulni, így egy tíz emberből álló csapat jött össze, ami most már az Image Ten Productions néven futott. Még néhány külső befektető segítségével Romeronak végül 114 000 dollárt sikerült összegyűjtenie, amiből aztán megszülethetett Az élőhalottak éjszakája, a horror történetének egyik alapköve.

Az 1968-as film, eredeti címén Night of the Living Dead ma már örök klasszikus, évtizedekre meghatározta a műfaj irányvonalát, sőt az egész filmgyártásét, a neves National Film Registry of the Library of Congress pedig 1999-ben érdemesnek tartotta megőrzésre egy kópiáját.

Romerot a Mesék a kriptából képregények, Richard Matheson I am Legend című regénye és az 1959-es Invisible Invaders című B-film (aminek jó pár jelenete feltűnő hasonlóságot mutat Az élőhalottak éjszakájáéival) inspirálta a készítés során. A történet felettébb egyszerű: a holtak életre kelnek és emberhúsra éheznek. Az élőhalottak elől menekülve hét ember egy elhagyatott faházban talál menedéket, ahol tovább kell küzdeniük az életben maradásért. Habár az explicit erőszak nem volt idegen a filmművészettől már ekkor sem, a szélesebb rétegek által történő befogadás és a nagyobb tömegsiker nagyon is ritkaság volt. És ha valami, hát egy olyan mű sikere, amiben a zombi kislány rátámad édesanyjára, megöli, majd táplálkozik is belőle felbolygatta a film világát. Ahogy Arthur Penn Bonnie és Clyde-ja (1967) és Sam Peckinpah Vad bandája (1969) Az élőhalottak éjszakája is segített a filmek kibontakozását addig nagyban akadályozó konvenciók áttörésében.

Egy fontos dologban viszont más volt ez a film, mint a Bonnie és Clyde vagy a Vad banda. Azok stúdiófilmek voltak már elismert rendezőkkel, nagy költségvetéssel és hollywoodi sztárokkal, míg Az élőhalottak éjszakája nevetségesen apró büdzséből gazdálkodott, Pennsylvaniában lett rögzítve fekete-fehér szalagra, a kis költségvetés mintapéldája volt: Romero egyszerre töltötte be a rendező, író, vágó, operatőr és színész szerepét. Ha nem volt elég statiszta, a producerek álltak be, a kibelezős jelenetekhez pedig a helyi hentes szolgáltatta a nyersanyagot. Bebizonyosodott, hogy egy jó filmhez nem szükséges más, csak egy kamera, szakértelem és pár jó ötlet. Ezt a formulát aztán rengeteg horror klasszikus alkalmazta, például A texasi láncfűrészes mészárlás, a Halloween vagy az Ideglelés.

Az igazi ok, amiért a film még ma is hatásos természetesen nem a trükkök, azok idővel mindig elavulnak és itt nem csak egy ócska nyári blockbusterről van szó, hanem az üzenet, amit a nézők felé kíván közvetíteni. Szinte dokumentarista megközelítésével az embereket ez idő tájt, vagyis a hatvanas években leginkább foglalkoztató témákat érint: a rasszizmust, a polgári nyugtalanságot, és a haláltól, a háborútól, vagy mondhatni a végső megsemmisüléstől való rettegést. Bár Duane Jonest nem azért választotta Romero, mert fekete volt, hanem szimplán ő volt a legolcsóbb és legjobb színész egyben, mégis ez egyike a szerencsés véletleneknek, amik a kultfilmmé váláshoz vezettek. Ezekben az időkben - amikor a polgárjogi mozgalmak tetőztek, John F. Kennedy és Martin Luther King merénylet áldozata lett, és a vietnámi háború még mindig tartott - az elkeseredett Amerika belülről pusztította önmagát. 1968-ban filmen bemutatni, ahogy a fekete férfi, Ben (Jones) megüti a fehér nőt, Barbarát (Judith O'Dea), a film végén pedig Bent egy fehér férfiakból álló horda lelövi és húskampókkal kihúzva a tűzre veti iszonyatosan merész: kevesebb ennél jelentősebb momentuma van a filmtörténelemnek.

Következő filmje első és egyben egyetlen kitérője volt a dráma műfaja felé, az 1971-es There's Always Vanilla. Ezt követte 1973-ban két horrorfilm, az első a The Crazies, amiben a kormány véletlenül megmérgezi egy pennsylvaniai kisváros vízellátását, és a vírus az egész lakosságot vérengző pszichopatákká változtatja, a második pedig a Hungry Wives, ami a modern boszorkányságról szólt, és a mester ennek a forgatásán ismerte meg majdani feleségét, Christine Forrestet. Romero mindkettőt íróként is jegyezte. Ezután a nagyjátékfilmektől félrevonult és még 1973-ban készített egy egyenként 1 órás részekből álló TV-s sport-dokumentumfilm sorozatot The Winners címmel.

1977-ben, viszonylag nagy szünet után rendezte a Martint, ami 180 fokkal kifordította és átalakította a vámpírmítoszt. Ebben a roppant okos, Pennsylvaniaban helyi szereplőkkel, szinte dokumentumfilmes hűséggel forgatott low-budget horrorban a címszereplő, Martin egy 17 éves fiú (John Amplas), aki azt hiszi magáról, hogy vérszívó. Igen, iszik vért, viszont nem világos a nézőnek sem, hogy tényleg természetfeletti erőkből adódik a szomja, vagy csak a neurózis okozza nála ezt a képzetet. A Martin Az élőhalottak éjszakájához hasonlóan sokkal inkább karaktertanulmány, mintsem igazi horrorfilm. Fontos még megemlíteni, hogy ez a film az első, amin Romero és Tom Savini maszk- és trükkmester együtt dolgozott (Savini szerepelt is a Martinban), később szinte egybeforr ez a két név. Annak ellenére, hogy a rendező ezen filmjei visszafogottabbak voltak és nem lettek olyan sikeresek, mind magukban hordozták a rá jellemző társadalomkritikát, fricskázó, cinikus üzeneteket, amik mindig az éppen aktuális problémákra próbálták felhívni a figyelmet.

1978-ban Romero visszatért a zombi témához, elkészítette az Élőhalottak hajnala (Dawn of the Dead) című filmjét, Az élőhalottak éjszakája folytatását. Újabb mesterműt ünnepelhettek a rajongók, a film képes volt megismételni elődje sikerét és kulturális hatását. Az Élőhalottak hajnala a maga idejében a legvéresebb filmek közé tartozott, és még ma is igen hatásos tud lenni néhol, Tom Savini remekbeszabott munkájának hála. A film sikerét meglovagolva utánzatok egész generációja jött létre, amelyek legtöbbször sokkal rosszabb trükkökkel és bugyuta történettel operáltak, ezek közül egyedül az olasz rendező, Lucio Fulci művei kiemelendőek.

Az Élőhalottak hajnala megtartotta a morálisan tökéletlen és labilis karaktereket, de ha lehet még erősebb társadalmi kritikával élt, ezúttal a kapitalizmus és a konszumerizmus volt a fő céltábla. A zombik már lassan az egész országot ellepik, az emberek menekülnek ahova csak tudnak. Így lyukadnak ki főhőseink is (két katona, és két TV-s - az egyikük nő) egy bevásárlóközpontban, ahonnan az összes zombit kizárva megteremtik a maguk kis utópiáját az ott található összes luxuscikk felhasználásával, amik most mind az övék ingyen. Ám hamarosan vége az idillnek: amikor egy motoros banda betör, hogy fosztogasson beengedik a zombikat is és véres arénává alakul a fogyasztói társadalom Mekkája.

A Pennsylvaniában található Monroeville Mallban 1,5 millió dollárból forgatott filmből hiányzott az előző részben jelenlevő feszültség és vegytiszta terror, de helyette tele volt éjfekete humorral, sokkal ijesztőbb és undorítóbb effektusokkal. Egyszerre volt rémisztő, mély, és mégis szórakoztató szatíra; 2 órás hosszával egy epikus méretű horrorfilm.

A második zombi film nagy siker lett az USA-ban, ahogyan a nemzetközi színtéren is (40 millió dolláros bevétellel büszkélkedhetett), de Romero úgy gondolta újra más műfajban tesz próbát. 1981-ben írta és rendezte a Motorlovagok (Knightriders) című akciófilmet a pályakezdő Ed Harrisszel és Tom Savinivel a főszerepben. A film egy színésztársulat történetét meséli el, akik egyben motoros bandaként is működnek és középkori lovagtornákat adnak elő a közönségnek - az Artúri legenda egyfajta modernkorba helyezett adaptációja, ahol a grállovagok kétkerekűeket lovagolnak meg. A közönség semleges volt a filmmel szemben, nem lett siker, Romero viszont többször is kedvenc rendezésének titulálta.

Egy évvel később, 1982-ben egy hosszú és sikeres kapcsolat kezdődött meg Stephen King íróval, amikor is A rémmesék könyve (Creepshow) elkészült. A horror antológia King öt rövid történetét foglalta magában, Romero itt teljes mértékben kibontakoztathatta fekete humorát, és a legjobb szereplőgárdát kapta, amit csak kívánhatott: E.G. Marhsall, Leslie Nielsen, Hal Holbrook, Adrienne Barbeau, Ed Harris és Ted Danson játszották a főbb szerepeket.

A régi, klasszikus horrorképregények szelleme idéződik meg ebben a filmben: tele fluoreszkáló színekkel, absztrakt világításokkal, osztott képernyővel és beillesztett szövegbuborékokkal. Habár a 87-es második részt szintén Romero írta, sem a folytatás, sem más antológia film vagy sorozat nem ért a Creepshow nyomába.

A zombi trilógia befejező epizódja, a Holtak napja (Day of the Dead) 1985-re érkezett meg. Romeronak nagyszabású elképzelései voltak a film történetével kapcsolatban, miszerint a zombik már az egész Földet elfoglalták, de a szűk költségvetés miatt el kellett vetnie ezt az epikus ötletét. A büdzsét 7-ről 3,5 millió dollárra csökkentették, így a film átalakult egy föld alatti bunkerben egymással hadakozó katonák és tudósok sztorijává, ahol egyik megölné az összes zombit, míg másik inkább tanulmányozná. Ez lett a leggyengébb, legkevésbé sikeres rész (5,8 millió dollár bevétel), és bár pozitív és negatív kritikákat egyaránt kapott, megvoltak azért a maga erősségei, ha más nem a nagyobb mennyiségű vér és gyomorforgató rész, amit a műfaj rajongói imádtak.

Talán megunta az állandó nehézségeket, vagy csalódott, mikor nem sikerült azt a Holtak napját megalkotnia, amit elképzelt, de Romero ezután abbahagyta a független filmkészítést, és a stúdiófilmekhez fordult. Mindössze négy filmet rendezett az elkövetkező évtizedben. Az első az Orion égisze alatt készült 1988-as Monkey Shines. Ugyan érdekes alapötlettel rendelkezett (egy majomba befecskendeznek emberi agysejteket, mire az emberi jellemzőket kezd felvenni), és Romero ügyesen játszott a feszültséggel a film fináléjában, a Monkey Shines mégis nevetségesnek tűnt néhol, és egy kismajom szimplán nem volt igazán félelmetes sem, így a film megbukott.

1990-ben az olasz horror nagy nevével, Dario Argentoval közösen rendezték a Due occhi diabolici (angol címén: Two Evil Eyes) című filmet. Két szegmensből állt a film, két Edgar Allan Poe történetet meséltek el, egyiket Romero, másikat Argento rendezte. Romero része, a "Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban" adaptációja, nagyon gyenge rendezéssel és megvalósítással bírt, máig a legrosszabb filmes munkája. Kisebb háttérmunkákat is végzett ezekben az időkben még: mint már említettem, a Creepshow 2 forgatókönyvét írta, valamint producere volt az 1990-es Az élőhalottak éjszakája közepes remakejének, amit barátja, Tom Savini rendezett.

1993-ban újra az Orion stúdióval dolgozott egy újabb King adaptáción, a Halálos árnyék (The Dark Half) címűn. A főszereplő egy sikeres író, Thad Beaumont, aki titokban igénytelen és erőszakos ponyvákat ír George Stark álnéven. Amikor kellemetlenné válik már számára George Stark szerepe és figurája, Beaumont maga jelenti be az igazságot, megölve így alteregóját, akit jelképesen el is temetnek. Ekkor különös gyilkosságok történnek az író körül, és a helyszínen saját ujjlenyomatát találják. Rá kell döbbennie, hogy Stark életre kelt, és most bosszút akar állni. Ez Romero jobban sikerült filmjei közé tartozik, észrevehetőek újra a stílusjegyei, a vizuális megvalósítások kiválóak, és Timothy Hutton is jól alakít (Beaumontot és a "sötét felét", Starkot is ő játssza), mégsem jött a hőn áhított siker, mint oly sok esetben, ami könyvben működött a vásznon már nem.

A Halálos árnyék utáni hosszú évek a visszautasítások évei voltak: egy új Múmia filmhez írt forgatókönyve nem kellett a Universalnak, vagy éppenséggel ő lett kiválasztva, hogy a népszerű játékprogramból, a Resident Evilből készült filmet megírja és rendezze is, ám a stúdiónak nem tetszett a forgatókönyve így lecserélték Paul W.S. Andersonra. Miután szépen lassan mindegyik stúdió kidobta már, 7 év után, 2000-ben a Csonttörőt (Bruiser) megírhatta és rendezhette. A film egy férfiról szól, aki egyik reggel arra ébred, hogy kitörlődött a személyisége, az arca helyett csak egy bizarr, üres fehér maszk van. A jóval életteljesebb kameramozgás, és Peter Stormare tökéletes alakítása ellenére a Csonttörő nem az igazi. A történet nem túl életképes, a maszk megjelenése sem túl erős, mintha csak egy David Lynch filmből keveredett volna be. Két fontos dolog hiányzott a Csonttörőből, ami mindig is elkülönítette Romerot a kortársaitól: a jó karakterek és a valóságon alapuló horror.

Ezek után újabb szünet következett, bár rövidebb, mint az előző. Romero egy időre visszavonult, és otthonában Pittsburghben dolgozott, hogy a zombi trilógia negyedik darabja elkészülhessen. És így el is érkeztünk 2005-höz. 2005. június 24. volt ugyanis a A holtak földje (Land of the Dead) premier napja az USA-ban, amivel a trilógia immár tetralógiává bővült. A régóta várt negyedik rész nem kapott nagy reklámkampányt, viszonylag elsikkadt a nagy stúdiók blockbusterei között, és máig még épphogy visszahozta a belé fektetett pénzt, viszont rengeteg pozitív kritikát kapott, és a rajongók többsége is elégedettségéről ad hangot, ezt bizonyítja a legnagyobb mozis adatbázis, az IMDb 7.0-s szavazati átlaga is.

Nos, bizakodva várjuk A holtak földjét (hazai premier: augusztus 11.), de azt most kijelenthetjük: nem számít, ha Romero következő filmjei sikeresek lesznek, vagy éppen mind megbuknak, akkor is bérelt helye van már a filmtörténelemben a horror nagymestereként. Egy bátor, vizionárius és egyedi rendező, aki mindenkinél jobban ért a horrorfilm metaforikus társadalmi hatásához.