1987-ben, egy Stockholm melletti kisvárosban Christofer Johnsson megalakított egy zenekart, Blitzkrieg néven... talán ez lehetne a Therion történetének első pontja. Ebben a bandában Chris énekelt és baszgitáron játszott; a zenekar két másik tagját pedig már korábbról ismerte: Oskar Forss-szal (dob) egy suliba jártak, Peter Hanssonnal (gitár) pedig már korábban is együtt zenéltek. A Blitzkrieg aztán nem futott be nagy karriert: adtak össz-vissz két koncertet, még egy demot se hoztak össze, végül '88-ban feloszlottak. Zenéjük nagyjából a Metallica és a Slayer vonalán mozgott, kicsit Motörhead-es meg Venomos hatással.

Christ azonban nem törte le ez a kudarc, és tovább zenélt: gitárra váltott, elkezdett Celtic Frostot, és hasonlókat hallgatni, és ebben a hangulatban hozta létre Peterrel a Megatherion nevű zenekart. Nemsokára Oskar is visszatért, szóval végülis csak a név meg a hangzás változott: death metalt kezdtek játszani. Nemsokára beszállt egy basszeros is, bizonyos Erik Gustafsson, aki egy másik, (akkor még) fiatal stockholmi death metal bandából, a Dismemberből érkezett. Csatlakozása után nem sokkal a zenekart újra átkeresztelték: így született meg a Therion.

Az első demon még Matti Kärki énekelt (aki ma a Dismember tagja), aztán a többin már Chris. Az 1990-ben megjelent, "Time Shall Tell" című anyag felkeltette a kiadók érdeklődését, így egy album erejéig leszerződtek a Deaf Records-hoz; ez a debütáló album 1991-ben el is készült, és "Of Darkness" címen került forgalomba. A lemez különlegessége, hogy nemcsak a Therion-éra kezdő, hanem Johansson korábbi tevékenységének záró-, összefoglaló mérföldköve is volt, hiszen az új számok mellett számos, eredetileg a '80as években íródott dal is rákerült.
A hangzást nevezzük nagyvonalúan progresszív death metalnak, mindenesetre Chris annak szánta (sikerült). Ennek jegyében ott voltak ugye azok a kis szintis betétek, a női vokálok, és a tiszta férfivokálok, amelyeket leginkább a "Symphony of the Dead" című dalban figyelhetünk meg; ez a dal amúgy a koncertközönség egyik nagy kedvencévé vált.

Mivel a Deaf-fel kötött megállapodás csak egy albumra szólt, a zenekar továbbállt, és az Active Records-hoz szerződött. Azonban nem sokkal az újabb felvételek megkezdése előtt Erik kilépett, így a "Beyond Sanctorum"-ot hárman rögzítették (1992-ben), Chris játszott a baszgitáron.
A korábbi anyaghoz képest a dalok szövegeiben is volt változás: míg az "Of Darkness" főleg aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozott (mekdonáldsztól atombombáig), addig ezen az új albumon inkább az okkult témák kerültek előtérbe...
(" A mystery very old / Is the curiosity of mankind / An endless searching for the bricks of life / But only death is the one who can tell.
I seek beyond death / In the light of the astral skies / My third eye can see / The reason why I'll gage my life")

Az albumot az előzőnél jobban fogadták, úgyhogy a bandának lehetősége nyílt néhány koncert adására a kontinensen, konkrétan Belgiumban és Hollandiában. A zenekari felállás sajnos igen labilis volt: Oskaréknál már a második gyerek jött, ezért kilépett, Peter pedig egészségügyi okokból távozott, vagyis Chris kvázi egyedülmaradt: a fent említett koncerteket mát új tagokkal: biz. Piotr Wawrzeniuk dobossal, Abdreas Wahl basszerossal és Magnus Barhelsson gitárossal csinálta végig...

Az eredeti line-up felbomlása után Chris folytatta a dalszövegírást, és – megtartva a Therion nevet - nemsokára újabb "érdekes zenei kísérletet" adott ki: ez volt az 1993-as "Symphony Masses: Ho Dragon Ho Megas". ugyan mai füllel hallghatva ezt a korongot talán nem tűnik olyan különlegesnek, azonban ha visszahelyezzük megjelenésének évébe, és meghallgatjuk a kortárs death metal zenekarok műveit, tapasztalhatjuk: az halványan egzotikus hangulatok, ornamentális dallamok mellett számos újdonsággal sokkolták anno a szimpla hajrázáshoz szokott közönséget. Például, hogy egyáltalában van dallam, és hogy néha ilyen kissé klerikális, kórusszerű vokálok (amit ma gothicnak mondanánk) tarkítják az amúgy kegyetlenül precíz hörgést. Az új album azonban nem ért el átütő sikert, és nem sikerült kitörni az underground szcénából, így az Active Records kiadó megvonta a bizalmat, és a zenekar a Megarock Records-hoz szerződött át.

Masszív turnézásba kezdtek - többek között – a Massacre és a Grave zenekarokkal, így próbálták javítani az lemezeladási mutatóikat, hiszen a zenészeknek már-már megélhetési problémáik voltak... emiatt Andreas és Magnus hamarosan távozott is, helyettük Fredrik Isaksson bőgős érkezett, és a Therion trióként folytatta tovább.

A turné után Chris pár hónapig a svájci Messiah zenekarral dolgozott együtt, és mire ezzel végzett, saját bandája háza táján ismét bizarr helyzet alakult ki: ugyan volt egy élő szerződésük a Megarock-kal, ennek ellenére megkereste őket a naaagy Nuclear Blast kiadó. Szerencséjük volt: a Megarock végül szankciók nélkül elengedte őketbízván abban, hogy a NB által nyújtott jobb anyagi körülmények között végre zenéjük is kteljesedhet.

Így is lett: 1995-re készült el az új album, a "Lepacca Kliffoth", amelyen már valami egészen új, a death metaltól egyre távolodó zenekar muszikál, és egyre inkább a dallamos, gyönyörködtető hangzás kerül előtérbe, lassan-lassan kezd szimfonikussá válni ez az egész perzsiai zenevarázslat. Chris énekhangja is megváltozik, hörgés helyett itt egy kicsit talán ilyen "kiabálós" stílusban adja elő a szövegeket.

Az albumnak köszönhetően az - ugyan továbra is undergoundként számontartott – Therion nagy lépést tett a hírnév felé, Chris pedig tovább dolgozott: egyre jobban érdeklődött a '70-es évek progresszív és szimfónikus bandái iránt, mint Klaatu, Pavlov’s Dog, Eloy, Pink Floyd...

Egy kisebb turné és egy újabb tagcsere – Fredrik helyett Lars Rosenberg érkezett az Entombed-ból - után neki is láttak az új albumnak, mely végül egy újabb apró lépést jelentett a siker felé. Persze eleinte nagyon lassan haladtak, hiszen csak kis költségvetéssel dolgozhattak: vagyis hiába halmozódott fel Chris fejében számos elképzelés, egyszerűen nem volt elég pénz a felvételi munkálatokra.
Chris ebben a kétségbeejtő helyzetben végül a NB főfejeseihez fordult: nagyobb stúdiót kért, több stúdióidőt, két producert, és mellesleg még egy komplett kórust is. Emellett szükségük lett volna egy jó menedzserre is, hiszen anélkül nehéz jó turnét összehozni, márpedig hiába jó a zenéd, ha turné hiányában senki sem ismeri...

Szerencséjük volt: Markus Steiger NB-guru véletlen ismerte, és szerette a zenéjüket, így nagyjából megkapták mindazt, amit Chris kért. Jonas Mellberg gitáros csatlakozása után így végre nekiláthattak a komoly munkának, amelynek eredményeképpen megszületett a Therion első, valóban korszakos alkotása, Chris mesterműve, a szimfonikus metal egyik első igazi gyöngyszeme, a "Theli".

A felvételek alatt a zenészek eléggé féltek a bukástól, mert nem tudták, a közönség vajon hogy fogadja ezt az új, a korábbi gitárokat háttérbe szorító stílusukat. Chris ugyan elégedett volt teljesítményével, de úgy gondolta, hogy a közönség nemtetszése miatt ez lesz a Therion utolsó albuma, hiszen az biztos volt: nincs visszatérés a korábbi albumok világához. Mindebben annyira bztos volt, hogy a felvételek alatt el is kezdte a "Therion utáni életét" tervezni: egyetemi tanulmányokba kezdett, történész(?) szakon.

Közben a "Theli" felvétele nagyüzemben zajlott: két komplett kórus, egy vagon klasszikus hangszer, elektronikus hangeszerek, szintik voltak a "kellékek", nagyjából 7 millió Ft (28 000 €) összköltséggel. Amúgy ez volt a másik oka annak, hogy a zenészek nehezen tudták elképzelni a jövőt, hiszen a fent felsorolt kellékekkel, meg egy komplett kórussal ugye nehéz lenne turnézni. Chris hangja amúgy csak itt-ott tűnik fel a dalokban, de rajta kívül énekel Dan Swanö (Nightingale, Edge Of Sanity, Katatonia) és Piotr is.

A felvételek után, a keverés előtt nyomtak még néhány koncertet is: itt már egyértelművé vált, hogy hamarosan újra változtatni kell majd a zenekari felálláson, Jonas és Lars ugyanis túl sokat ivott, és nem lehetett velük együtt fellépni.

Aztán végre megjelent a "Theli", a siker pedig mellbevágó volt: a kritikusok ódákat zengtek róla, és egyetlen hónap alatt kétszer annyit értékesítettek belőle, mint a "Lepacca Kliffoth"-ból összesen! Chris-t teljesen váratlanul érte a dolog, de igazán csak akkor kezdett el aggódni, amikor elgondolkodott azon, hogyan lehetne mejd koncerten is előadni az új számokat, hiszen a siker után egyértelmű volt, hogy élőben is meg kell próbálni eljátszani azokat...

Nos ez nem sikerült: Chris véleménye a turnéról – melyen már új zenészekkel felszerelve álltak színpadra - utólag nagyjából annyi volt, hogy a számok "hihetetlen szarul szóltak..." ezzel csak annyi volt a baj, hogy a koncertközönség viszont el volt bűvölve: hatalmas sikere volt a fellépéseknek.

A zenekari tagságot azonban továbbra sem sikerült stabilizálni: számos zenész segítette ugyan a Therion munkáját élőben, de egyikük sem maradt sokáig, és az egyetlen fix pont tulajdonképpen maga Chris volt. Másrészt pedig a dalokhoz szükség volt klasszikus szoprán és tenor énekesekre is...

Így – a zenekar tizedik születésnapja alkalmából kiadott "A'arab Zaraq Lucid Dreaming" című válogatás után – Chris tulajdonképpen egyedüli zenekari tagként, alkalmazott zenészekkel látott neki az új albumnak. A pénzzel ezúttal már nem volt gond, a Nuclear Blast örömmel állta a cechet, amelyből immár egy valódi vonószenekarra is futotta... a korábbiaknál is dallamosabb ódákat is rejtő album 1998-ban jelent meg, "Vovin" címen. Hamarosan megduplázta a "Theli" eladásait, a Therion pedig a Nuclear Blast legsikeresebb, Európa-szerte ünnepelt zenekarává vált.

Ezútán egy kiterjedt európai koncertkörút következett, melynek állomásai között Budapest is szerepelt. Ekkoriban Tommy volt a gitáros, egy Kim nevű ürge a bőgős, Sami Karppinen a dobos, Sarah Jezebel Deva (Cradle Of Filth) ill. egy Martina Hornbacher nevű osztrák hölgy a két szoprán-énekes, a tenort pedig Kim igencsak mély hangú barátnője, Cynthia vállalta.

Közülük talán a dobost, Samit lehetne kiemelni: szerepelt a zenekar újabb, 1999-es lemezén is (ami "Crowning Of Atlantis" címmel került kiadásra, és tulajdonképpen egy élő felvételekkel megspékelt EP volt), és Svédország egyik legjobb, sokak által ismert metal-dobosának számított, ilyenre pedig nagy szükség volt a Therionban. Sami egy barátja, Kristian Niemann nem sokkal később tűnt fel: ő a metal mellett korábban jazz muzsikát is játszott, így hamarosan meghívást kapott a zenekarba, majd testvére, a baszgitáros Johan is.

Így aztán annyi tagcsere után végre kezdett kialakulni egy valóban profi és stabil line-up. Hozzá kell tenni: az újabb album ennek ellenére főleg Chris elképzeléseit tükrözte, hiszen a dalok már Niemann-fivérek érkezése előtt készen voltak, így bizonyos értelemben az újabb, "Deggial" című korong is a frontember saját projektjének tekinthető.
Az új anyag kevésbé populáris, jóval introvertáltabb hangulatúra sikerült, mint a "Vovin". Mindenesetre ennek is nagy sikere volt, kiadása után pedig a Therion először mehetett főzenekarként turnéra, a Voivodí/band> és a Flowing Tears, ill. számos meghívott énekes (p. Anders Engberg) kíséretében.

A "Deggial" után Chris dolgozott tovább: volt is már 7 új dal, amikor hirtelen úgy döntött, hogy szeretne inkább valami olyat csinálni, amiben erősebben kihangsúlyozásra kerülnek saját északi gyökerei, akár folklorikus eszközökkel.
Az új album a "Secret Of The Runes" címet kapta, és 2001-ben jelent meg. Ennek elkészítésében már természetesen nagy szerepet játszottak az új tagok is: az első, "Ginnungagap" című számot például jórészt Kristian írta.

Ez a lemez már a zenekar saját, Modern Art nevű stúdiójában készült el, így nem kellett rögzített időkeretek közöt dolgozni; összeségében is azt lehet mondani, hogy ez volt az első olyan album, ahol maximálisan profi, a lehető legjobb körülmények között dolgozhattak mind a Therion tagjai, mind a szimfónikus zenészek és a kórus tagjai is. A stúdió kialakításában és a hangmérnöki teendőkben Sami személyesen is nagy szerepet vállalt, olyannyira, hogy később a dobos úgy döntött: csak ennek szenteli az idejét, így - a koncertidőszak lezárulása után – a dobosi posztról lemondva csak a Modern Art stúdióval foglalkozott.

Minden idők legzseniálisabb Therion-albumát hossza koncertsorozat követte (az Evergrey és a My Insanity kíséretével), melynek Latin-Amerikában is voltak állomásai. Készült egy élő felvételeket tartalmazó lemez is, amley aztán "Live in Midgard" címen került kiadásra, 2002-ben. Erről a CD-ről azt is illik tudni, hogy a számok egy részét - Hamburg és Kolummbia mellett - Budapesten, a Petőfi Csarnokban rögzítették.

A történet pedig megy tovább: még a "Secret..." elkészítése előttről maradt hét dal Chris fejében, azóta pedig számos újabb szám ötlete született meg, így összesen ötvenöt dal, három albumnyi anyag várt felvételre!! Végül úgy döntöttek, hogy a következő alkalommal két albumot adnak majd ki egyszerre. A felvételek hamarosan megkezdődtek a Modern Art stúdióban, elektronikus gitárok, dobok, balalajkák, domrák (orosz gitárfajta), mandolinok, egy hatalmas szimfonikus zenekar, csembaló, orgona... igazi zeneünnep. Ráadásul a távozó Sami Karppinen helyét átvette egy ex-jazz dobos, nevezetesen Ricky Evensand.Akit ugyan le nem szerződtettek, de méltó segélyt nyújtott a készülődő felvételekhez.Így semmi sem akadályozhatta meg Chris munkájának az abszolút csúcsra érését - ami tul.képp. már a 2001-es kiadványnál megtörtént.

Végül 171 ember kilenchónapos munkájának eredményeképpen született meg a két, 2004-ben kiadott iker-album, a "Lemuria" és a "Sirius-B".

Christopher Johnnson azt mondta zenésztársainak:" Most csináljatok ti valamit, én egy kis időre visszavonulok".
A rengeteg koncert, és az újabb zenészfelkérések közepette folytatódtak a munkák, az újabb vendégzenészek felkérése, valamint csatlakozott az alakulathoz két énekesnő..Ricky Evensand pótolhatatlannak tűnő helyét egy rátermett dobos, Peter Karllson vette át, aki az egyik legjobb vétele volt a Therionnak.Mivel nem csak a dobok mögött brillírozott, hanem énektudásával, gitárjátékával is óriási segítséget nyújtott a bandának..Ezenkívül a dalok megírásába is beleszólt.
A szövegek kivétel nélkül Thomas Karllson fejében születtek meg, és a dalokat is szinte mind Kristian Niemann, vmint az új tag, Petter írták.Chris csak helyenként ütötte bele az orrát kollégái munkájába.
Végül elkészült a Therion 13.sorlemeze, a kicsit új irányt mutató, zeneileg visszafogottabb "Gothic Kabbalah", ami 2007.januárjában került ki a piacra.

A Therion ma:
Christofer Johnsson - gitár
Kristian Niemann - gitár
Johan Niemann - baszgitár
Petter Karlsson - dob

Forrás:

zajlik.hu